Az Europaeum a Regensburgi Egyetem Kelet-Nyugati kapcsolatokért felelős központja. 2000. novemberében alapították, feladata pedig, hogy központi létesítményként szakterületeken túlmutató párbeszédet létesítsen és támogasson Kelet- és Nyugat-Európa között a kutatás és az oktatás területén. Már az alapításnál a Regensburgi Egyetemre ruházták azt a szerepet, hogy összekösse egymással Európa keleti és nyugati felét. Az Europaeum ezt az egyértelműnek számító feladatot tisztán kifejezésre is juttatja.
Az Europaem különös figyelmet fordít keleti és nyugati kutatók és diákok csereprogramjaira, párbeszédére és találkozására. A Regensburgi Egyetem számos testvérkapcsolata más kelet-európai egyetemekkel ideális alapot szolgál ezek megteremtéséhez és megszilárdításához.
Az oktatás terén ez a csereprogram többek között a nemzetközi és interdiszciplináris mesterszakos képzésen, az „Ost-West-Studien“-en keresztül valósul meg. A képzést, ami az Europaeumhoz tartozik, a Regensburgi Egyetem 2002 óta hirdeti meg. Ennek keretében a Kelet- valamint Nyugat-Európából származó diákoknak lehetősége nyílik, hogy kultúrájukat különböző szakmai aspektusok alapján hasonlítsák össze. Elsősorban azonban Kelet- és Nyugat-Európa egymáshoz közeledésének folyamata áll a középpontban.
Az Europaeum által kezdeményezett csereprogramok, mint például az országismereti tandem (a munka kevert nemzetiségű kettes csoportokban folyik), szakmai kirándulások, blokkszemináriumok és workshopok, amelyeken különböző szakokat hallgató diákok vesznek részt, és amelyeket kelet-, közép- és délnyugat-európai közremüködő partnerekkel valósítunk meg, lehetővé teszik a hallgatóknak, hogy Kelet- és Nyugat-Európa társadalmába intenzív bepillantást nyerjenek.
Számos új szak és program indult az elmúlt években a Regensburgi Egyetemen, amelyek a Kelet- és Nyugat-Európa közti párbeszédet támogatják. Az Europaeum honlapján mindezek áttekintése megtalálható.
Az Europaeum által koordinált és patronált Secondos-Programm jelentős mértékben hozzájárul az első és második generációs bevándorlók integrációjához, akik Kelet-, Közép- és Délkelet-Európa országaiból érkeztek Németországba. A Regensburgi Egyetem nemrég céljául tűzte ki, hogy ezen a területen Németország egyik vezető egyetemévé váljon.
A kutatás területén is fontos szempont a kelet-, közép- és délkelet-európai kultúrák összehasonlító vizsgálata. A Regensburgi Egyetemen egy külön erre a célra létrehozott szerv vezeti és koordinálja azon aktuális kutatásokat, amelyek összefüggésben állnak Közép-, Kelet- és Délkelet-Európával.
Az Europaeum társadalompolitikai feladata, hogy a kutatások és nemzetközi projektek során szerzett szakmai tudást és tapasztalatokat továbbítsa a nyilvánosság felé. Ez előadások, szimpóziumok, kerekasztal beszélgetések és vitafórumok keretében valósul meg, amelyeken közéleti személyiségek (a politika, kultúra és gazdaság területéröl) is felszólalnak.
Universitätsstraße 31
93053 Regensburg
Telefon 0941 943-3896
E-Mail europaeum@ur.de
Folgen Sie uns:
bei Instagram
bei Facebook